Marcali Kerékpáros SE

Túra- és maratonbeszámolók 2009 Szerzõ: Silinger István - Dátum: 2009.09.27. - Maraton/Túra: Balatonlelle Maraton 2009-09-27. vasárnap, csodaszép reggel köszöntött a Balatonra. E napon van az utolsó mountain bike verseny.  9.30 órára megérkeztem a tetthelyre, ahogy a csapattársaimnak ígértem. Ugyan is mi előző este lementünk szemesre és onnét indultunk a versenyre. Szépen lassan csordogáltak a sporttársak, és hamarosan begurultak Zsoltikáék, Marciék, Marisék na meg a Hotterek. Üdvözlés a szokásos süket, de, vidám duma, azt mindenki szedegette a cókmókját. Készülődés a rajthoz. Természetesen a 11 órás indítás késett, mint mindig, de nem maradt el. 15 percnyi várakozás után eldördült a start pisztolyt és tűz. Neki vágtunk az év utolsó versenyének. Sikerült pár versenyzőt hirtelen magam mögött tudni és az élbollyal megtenni az első métereket. Hamar alább hagyott a lendületem, de az ifjainkkal, Berta Marcival és Hotter Gyiszival tudtam tartani a tempót. Jött az első lejtő ahol az élmezőny olyan port kavart, hogy az orrunkig sem láttunk. Hosszabb egyeneseken hátra-hátra néztem, hogy jönnek e a társaim, mert verseny ide, verseny oda azért a csapattársaimért aggódok. Hamarosan jött a várva várt gázcső, amire nagyon készültem. Erről tudni kell, hogy a teteje 40-45fokos és nem nagyon lehet rajta feltekerni. Nagyon nagy oda figyeléssel indultam neki a 350m hosszú és kb.; 90m magas egy nyomsávú emelkedőnek. A vége előtt kb.; 50 méterrel kapcsoltam az egyes fokozatot és nagyon az egyensúlyra valamint a lendülettartásra koncentráltam. Mind ezeket sikerült is tartanom, majdnem a tetőig. 20 méterrel a tető előtt elfogyott a szufla és le kellett ugranom a paripámról (majd legközelebb). No se baj, egy dl víz a frissítőnél és nyomás tovább. A vízmosásokkal tarkított, de ismert úton mindent bele adva nyomtam tovább, ahogy a csövön kifért. Nem volt ritka az 50km/ó pillanatnyi sebesség sem a rázós agyagon. Hamarosan át léptem a célt, ami nekem azt jelentette, hogy mennem kell még egy karikát, és cirka egy órára megint élvezhetem a Balatont felül nézetből. A második karikán négy perccel rosszabb volt az időeredményem, mint az elsőn, de ez azt hiszem a helyezésemen csak kettő helyet rontott. Így 1,56,34 óra alatt tettem meg a középtávot és a 6. helyen végeztem. Hamarosan jött Horvát Zsolt és a két nagyatádi cimbora is, sorrendben Szakonyi Gábor és Göndöcs Rudolf. Majd kis vártatva egyesületünk elnök asszonya, Rádics Mária, ki a saját kategóriájában középtávon az első helyet szerezte meg! Őneki nagy gratula, igazán ügyes!!!   Sikeresen, sérülés mentesen mindannyian befejeztük a versenyt és azt hiszem panaszra semmi okunk nincs. Nagyon szépen köszönjük a balatonlellei bringás cimboráknak, hogy sok éve megrendezik nekünk ezt a versenyt, tavasszal is és ősszel is. Nagyon köszönjük!    További jó egészséget kívánok mindenkinek, Zsiga-Bá Szerzõ: Mazzag Dániel - Dátum: 2009.07.18. - Maraton/Túra: Salzkammergut-Trophy Sziasztok Marcali bicajosok! Eljött az idõ hogy, megírjam elsõ beszámolómat, ami egy régóta várt kerékpáros megpróbáltatásról szól. Ezelõtt kb. 8 éve láttam meg egy kerékpáros újságban Ausztria legnagyobb, egyben évek óta Európa legkeményebb (A távja miatt) és legszebb maratonjának leírását. Akkor még egy megvalósíthatatlan álomnak tûnt, mivel akkor egy versenygép is álom szintjén volt. Miután, tavalyelõtt megszereztem elsõ komolyabb verseny montimat, és a tavalyi szezonban 9 maratont sikeresen teljesítettem, elhatároztam, hogy a 2009.-es szezonban, ha csak azon az egy versenyen is, de elindulok a Salzkammergut Trophyn. 25 nemzet több, mint 4000 nevezõje közt volt három MKSE induló: Berta Marcell, Horváth Zsolt, és jómagam Mazzag Dániel. A maraton UNESCO természeti világörökségén, a Dachstein-Hallstatt régión keresztül halad. 5 különbözõ távon lehetett indulni: E-kezdõk, hidegfélõk, egykerekûek; D-U19 verseny; C-már több tapasztalat kell hozzá; B-állatok; A-droidok(206km,7026m szint!!!!). Marci a D távot választotta, mi ketten, a Zsoltival a C távon mentünk. Elõtte nap reggel két autóval elindultunk az álom-verseny felé. Itt köszönöm meg Zsigának a bicajszállítótt, navigátorunkat Moha bát, a szokásos precíz szervizt és egyebeket. Jó hangulatban kezdõdött az utazás, amíg 60 km körül egy kamion az árokba borult, az osztrák határ elõtt, pedig egy frontális baleset közel szemtanúi voltunk, amely szörnyû, lehangoló, életeket követelõ esemény volt. (3 autonyival történt elõttünk, és 3 ember vesztette életét). Határon átérve már zökkenõmentesen haladtunk fõleg az autópályán hegyek alatt és között vezetett utunk, egy laza tízórai megállás után elértük a településünket, Bad Goisern-t. Már nagy volt a forgatag, körül néztünk picit ismerkedtünk, hogy mi hol található és célba vettünk a focipályából alkalmilag kialakított kempinget. Persze mindenki csak angolul tudott kommunikálni, de azért a kempinges mamák megértették mirõl beszélünk, és még kaptunk egy segítõt is, aki benavigált a helyünkre. Õ volt a helyi tolatóradar, nem kellett semmit nézni, Õ csak mondta: gyere, gyere, állj, gyere, állj, tiszta Bödõcs Tibi osztrák megfelelõje. (http://www.youtube.com/watch?v=kD5-kAEIkps). Sátorállítás már póló nélkül, mert volt vagy 30 fok, berendezkedtünk, és akkor láttuk csak meg igazán hova navigált minket a jó ember, az örökfal ott figyelt a közeli hegyen. Így természetesen nem hagyhattuk ki, hogy ne csináljunk pár képet a MKSE mezekrõl és bicajokról, miközben a háttér a híres Ewige Wand. Ezek után elindultunk a rajtcsomagért és megpróbáltuk Marcit is benevezni, közbe a kisfalucskában csörgedezõ patakba pisztrángokra lettünk figyelmesek, de nem kevésre, a nem picit hideg vízbe. A nevezés és rajtcsomag átvétel még ilyen sok indulónál is pár percet vett csak igénybe, de ekkor bekövetkezett az, amitõl rettegtünk. Megjött a rossz idõ, egy laza felhõszakadás szerûség lehetett, mert amikor kijöttünk az épületbõl mindenhol állt a víz. Visszatértünk alvóhelyünkre és melegebb öltözékre váltottunk. Marcival körbe kerekeztük a környéket miközben Kitti a szomszédokkal ismerkedett, akik Gyõrbõl és Pestrõl jöttek egyet versenyezni. Sajnos nem találtuk meg a falhoz vezetõ utat így nem tudtuk megsaccolni gyalog mennyi idõ lehet, hogy másnap Kitti oda feljusson. Sötétedésre már a kempingbe voltunk, egy laza zuhany után pedig lefekvésre készülõdtünk. Hallottuk, hogy a magyar szomszédjaink 4-kor kelnek, mert „A” távon indulnak, aminek 5-kor volt a rajtja. Ekkor picit elborzadtunk fõleg, mikor megtudtunk, hogy egyik gyereknek az egyik lába mûláb, és ezért csak 116km indulhatott...durva. Komolyan nekikészülõdve az esti hidegnek bujtunk be a hálózsákba, és némi poénkodás után hamar elaludtunk. Sokáig nem kellett álmodni, mert 3:21-kor elkezdett szakadni az esõ, és el sem állt kb. délután 3-ig. Reggel a sátrat csak esernyõvel lehetett elhagyni, mert nagyon hideg esõ esett, nem kicsi intenzitással, úgyhogy nagyrészt a sátor elõterében töltöttük az idõnket. Megpróbáltuk felszerelni a bicajokra az elengedhetetlen dolgokat: rajtszámot, chipet (nem akárhova csak egy bizonyos helyre lehetett rakni), kulacsok, pumpa, bõ olajozás, és kész volt (nekem teló pumpálás kimaradt, ezért szívtam is versenyközbe picit). Majd megpróbáltuk a rajtcsomagba található Powerbar dolgokat helyesen beosztani, és elfogyasztottuk az energia szeleteket, amitõl azt hittük, hogy kiugrunk a sátorból, és szakadó esõbe felszántjuk bicajjal a pályát. Inkább az öltözködésre koncentráltunk, Marci irattartó bugyit húzott zokni alá, én a banános zacskó mellett döntöttem, ez volt kéznél, ami nem volt vizes. Marci hosszúnadrág, hosszú mez, alatta rövid mez, én rövidgatyó (!!), hosszú otthon maradt, termo ujjatlan, hosszú mez, esõkabát szerûség (még jó, hogy vészesetre mindig van a kocsiba esõkabát). Igazából lényegtelen volt szerintem, mit vett fel az ember, mert minden hol behatolt a hideg víz. Készülõdés közben azon röhögtünk a Marcival, hogy mekkora hülyék vagyunk, ha elrajtolunk a mezõnnyel ilyen idõjárási körülmények között, de meg se fordult a fejünkbe, hogy kihagyjuk ezt a versenyt. Mi sosem vennénk fel a lúzer-pólót, és nem szeretnénk vitrin-bringás-kitüntetést sem, amit sokan kézhez vettek. Így hát elindultunk a rajthoz! Zsolttival 11:15-kor a harmadik rajtoltatásra készülõdve leszólítottak magyar tévések, Zsolttit kérdezgették a bringatv.hu riporterei (Marcit a beérkezése után interjuvolták meg). Durrr! START! Rajt után 12 km-en keresztül folyamatosan emelkedtünk, több helyen nagymama fokozatban is nehéz volt tekerni. A pálya jól járható volt, aszfaltos és erdei dózer út, de a jéghideg esõ és a kemény hõmérséklet eléggé kikészítette az embert, folyamatosan egy fokozattal könnyebbe tekertem, hogy pörögjenek a lábaim. Az elsõ csúcs 1050 m körül volt 2-3 fok kb., és az esõcseppek között hópelyhek is voltak, a váltás szigorúan egész tenyérrel mûködött csak, az ujjak lefagyása miatt. Zsoltti mögött haladtam, míg el nem érkeztünk az elsõ leszállóhoz, ami egy sípálya tetején volt. Itt mikor leléptem a földre, szinte egybõl beestem a biciklim alá, mivel a bokáim nem mozdultak. Szépen letoltuk a biciklit, közben Zsoltti lefele futásban nagyobb elõzésbe kezdett. Dózer utakon hömpölygött lefele a víz, a hegyoldalakon vízesések alakultak ki, és egy komolyabb keresztezte is az utunkat, vállon kellett átvinni a gépet, miközben a zuhatag jéghideg vize térd fölé csapott. (http://www.youtube.com/watch?v=5CzxDpE97v8) Következõ pihenõnél utolértem Zsolttit, miközben ö a vizet öntötte ki a cipõjébõl, kivette a zsebembõl a gélt, sajnos azt sem tudtam megfogni a lefagyott ujjaimmal. A gélt szárazon fogyasztottam, mert a kulacsomban lévõ fagyos izora nem vágytam, elvileg volt melegített az asztalon meg pálinka is, de most kihagytam. Úgy döntöttem, hogy gyorsan tovább haladok, mert Zsoltti is megjegyezte, eléggé remegek, talán fázok?, muszáj volt mennem, nem akartam ketté fagyni. Pár száz méter után utolért, és a nagy mászásig együtt haladtunk, majd leszakadtam és a 8 km-es 1200m magasba vezetõ szakaszon egyedül menetem fel. Félúton egy powerbar magnéziumot öntöttem magamba, az emelkedõ tetején pedig bundába öltözött osztrák papát kértem meg, hogy vegye ki, és nyissa ki a nagyméretû powerbar gumicukor csomagot, amibõl az egészet szájba küldtem. Ennek rágásával el voltam egy darabig, már csak lejtõzések voltak, bár a fékezésre nagyon kellett figyelni a fagyott ujjvégek miatt. Végig mentünk az örök falon is, ami mai napig feldolgozhatatlan élmény. Következõ nagyon saras, gyökeres lejtõn még magyarok is szurkoltak, jó volt hallani, hogy a „Bravo! Bravo!” szavakat felváltja a „Hajrá! Nyomjad neki!”. A hegyrõl leérve az utolsó 10 km-t a helyi, vad folyó többszöri átkelésével nehezítették, ott sikeresen be is sározódott az addig tiszta vizes mezünk. Ismerõs úton sprintelhettünk be a célba, ahol aggódó fotósunk, Kitti várt minket. Jó érzés fogott el, hogy milyen meleg van, legalább 8 fok, és nem szakad az esõ. A jó érzéshez tartozott, hogy tudatosult, milyen kemények vagyunk, hogy végig mentünk ilyen körülmények között is. Átvehettük a jól megérdemelt pólóinkat is. Kempingbe visszamentünk bringát mosni és zuhanyozni. Az ujjaim felmelegítésével töltöttem fél órát, de a hüvelykujjaim végei még mai napig is zsibbadnak. Sátrat bontottunk, csomagoltunk, cseh sátor szomszédjainkat kitoltuk a dagonyából. Szerencsére minket Tolatóradar haverunk kinavigált a sáros kempingbõl. Meghesszeltük a pasta adagunkat, ami fogyasztható volt, így menetközben elfogyott. Nagy élmények mesélése között telt hazavezetõ utunk végig fûtéssel, így csak a végén vettük észre, hogy meg sem álltunk pihenni, vagy tankolni, mivel hazaérve még 1,5 l benzin maradt is a tankba. Nagyon jól éreztük magunkat, hihetetlen sok feldolgozhatatlan élményben részesültünk, talán a tavalyi 9db hazai maraton sem adott ennyi izgalmat, mint a Salzkammergut trophy. Jövõre ugyan itt, de nem biztos, hogy versenyidõbe, de az tuti, hogy több napra. Remélem következõ évben több Mkse mez lesz a rajtvonalnál !! Adatok: D táv 37km 975m szint Marci kategóriájába a 27-bõl 19. lett 2:28:10:21 avg:15km/h C táv 52,9km (kicsit több volt) 1450m szint Zsoltti kat.-ba a 262-bõl 203. lett 4:24:24:04 avg: 12km/h ; Én kat.-ba 166-ból 149. lettem, 4:34:48:57 avg: 11,5 km/h. Csak C távra 1500-nál több nevezõ volt abból 730 fejezte be kb. a távot sokan el sem indultak, rengetegen jöttek szembe feladva a versenyt. Az A és B távot kb. fél útig engedték versenyezni, mert nem tudták biztosítani a megfelelõ körülményeket, hogy a hegyrõl fagyott ujjakkal épségben leérjenek, A táv 1800m körül is járt!! Üdv: Densie

Szerzõ: Horváth Zsolti - Dátum: 2009.07.18. - Maraton/Túra: Salzkammergut-Trophy

Sziasztok gyerekek és magukat annak érzõ felnõttek!!

Ha eddig kétségetek volt a mikulás létezésérõl, akkor most elhessentem azt. Ausztriában (is) laknak; én láttam kettõt is. A Hütteneckalm-i hegy tetején hegyi mentõnek öltõzve beszélgettek, de engem nem tudtak átverni, mert ugye ahol a mikulás lakik, ott van hó is!!! Na, itt a hegyeken volt. Szép fehér volt minden környezõ csúcs. A különbség a finnhez képest, hogy õk tehenekkel járnak (barnával), nem szarvassal. Jámbor állatok ott legelésztek a hegyoldalban kolomppal a nyakukban. Félretéve a tréfával: szombaton Salzkammergut-Trophyn esett a hó. Július közepén! Szerintem kevés ember van, aki ilyet tapasztalt, legalábbis kevés általam ismert. Pénteken indult kis marcali különítmény Bad-Goisern-be, hogy immáron hárman legyõzzük a hegyeket. Két ifjú titán: Mazzag (Densie) Dani-, Berta Marcell elõször és jómagam (öreg rája) immáron második alkalommal tekertük le a saját távunkat Európa legismertebb maratonján. A pénteki 29-30 fokos melegben nem volt valami nagy élvezet utazni, de túléltük. A városka kinevezett Campingje már majdnem fullon volt, mire odaértünk, de azért akadt hely mindenkinek. Sokkal szervezettebb volt minden. Nagyon kibõvítették és egy kantint is nyitottak a pálya melletti egyesületi épületben. Láthatóan jobban fel voltak készülve a sokszáz ember ellátására és fogadására. Nagyon sok magyar versenyzõvel találkoztunk; talán többel, mint 2 éve. Sátorállítás után elballagtunk felvenni a rajtszámot, meg a hozzá adott csomagot, amely idén is tartalmazott nagyon sok finomságot. Több energiaszeletet és zselét is tartalmazott a zacsi, aminek mindenki nagyon örült. Így talán könnyebb volt megmászni a 2 nagy csúcsot. A Pasta-Partyt sem lehetett kihagyni; miközben eszegettem morajlani kezdett az ég. Mondtam is páromnak menjünk, mert elázunk! Gyorsabban lapátoltam magamba a tésztát sajtmártással és tûztünk vissza. Alighogy elértük a sportpálya-kocsma teraszát eleredt az esõ és láttuk a hegyek oldalán a sûrû, fehér felhõket hömpölyögni felénk. Irtó nagy zivatar tört ki jéggel fûszerezve. Menekült ki merre látott. Viszonylag rövid idõ alatt elvonult a nyári zápor és kisütött a nap. A sátrak és az autók szerencsére nem szenvedtek maradandó sérüléseket. Kellemes 17-18 fok lett estére. El is mentünk sétálni egyet a városba; olyan helyekre, amit 2007-ben még nem fedeztünk fel. Este imával feküdtem le: a holnapi idõjárást próbáltam befolyásolni „meleg” irányba. Egészen jól aludtam, de csak addig, míg hajnalban meg nem eredt az esõ. Reggel „kellemes” 7 fok fogadta a korán kelõket, ami 10 óráig sem ment feljebb 9 foknál. A bicajom még benn feküdt a kocsiban, darabokban, de most el kellett döntenem, hol rakom össze. Az egyetlen száraz helynek a kantin sátra tûnt. Többen is így döntöttek a táborlakók közül, így a kocsi és a bicaj között rohangálva készültem fel a rajtra. Az utolsó percig húztam az elindulást. Daniék után eredtem én is. Kerestem egy sátrat, ahol nem áztam és megvártam az utolsó rajtoló csoportot. Gyanúsan kevesen voltak; odaevickéltem Dani mellé az egyik „felfújt hurka-kapu” alá. Gyorsan lezavartam egy riportot valamelyik tv-nek :D, aztán nekilódultunk az 52,9km-es távnak. Az elsõ hegyen pár kilométer után már többen is jöttek visszafelé. Kezdett az kisördög bujkálni bennem: valami nem stimmel ezzel a versennyel. A folyamatosan zuhogó esõben elkezdtem én is fázni, fõleg a fülem, meg a lábam. Aztán a kendõ a sisak alatt is csurom víz lett és az elsõ lejtõzés után a fejem is iszonyúan fázott. Hamar kiderült ez az a maraton, ahol utálom a lefeléket, mert nagyon fáztam; mászás közben még elviselhetõ volt a hideg. Teljesen megfordult az eddigi értékrendem: vártam, hogy lassan menjek és erõlködjek :D. Az út mellett idén is sok helyi lakos szurkolt; kicsit olyan volt, mint a Tour de France hegyi szakaszai. Minden respektem annak, akik egész délelõtt kinn voltak ebben az esõben! Ja és köszi nekik a szurkolást. A hideg tényleg az elviselhetõség határát súrolta, de a „hírös” Szilvásváradi esõs, sáros maraton óta megedzõdtem az ilyen körülmények elviseléséhez. Az elsõ 1000 méteres hegy tetején az esõcseppek közé betolakodtak hópelyhek is! Közben utolért Dani is, egy ideig együtt mentünk; Neki már teljesen meg volt fagyva a keze. Már alig bírta mozgatni az ujjait, váltania is csak tenyérrel sikerült rendesen. Kipanaszkodtuk magunkat, aztán a lejtõn elhagytam. A sziklák közt kanyargó úton mindenhonnan zuhatagok formájában esett alá az összegyûlt esõ. Csodálatosan szép volt! Szinte minden patak csordulásig telve rohant lefelé; nekünk meg néha át is kellett kelni egy-egy megáradt, medrébõl már kiöntött „folyamon”; ezek közül nem volt ritka a bokáig, térdig érõ. A második „Feed Zone”-nál együtt táplálkoztunk ismét, Densie nem bírta elõvenni a zselét a zsebébõl; mint elmondta nem elõször kellett segítséget kérnie eme mûvelet elvégzéséhez. Annyira remegett, néha nem is értettem mit mond, mert a fogai is össze koccantak közben :D. Harapott párat és azt mondta Neki mennie kell, mert megfagy. Betoltam én is pár nápolyi-, meg egy energia szeletet, mert tudtam mi vár ránk, aztán nekieredtem én is. Pár kilométer lejtõzés, több patakátkelés után elértük a hegy alját. Innentõl megkezdtük a 7 km mászást. Útközben egyszer megálltam, mert úgy éreztem nem áll helyre soha a vérkeringés a lábfejemben; cipõ, zokni le, masszázs. Nem sokat segített, mert nagyon hamar visszahûlt fagypontig :D. Megfogadtam, ha beérek a célba az elsõ az lesz, hogy addig ki nem jövök a zuhany alól, amíg ki nem olvad a lábam. A hegy tetején nagyon szép látvány fogadott: az összes környezõ hegy tiszta hó volt. Az 1200 méteres csúcs elérése, a „hegyimentõs télapók” után tudtam, hogy lejtõ lesz a célig, kisebb dombokkal. Azt már fél lábon is kibírom. Gyönyörködtem egy ideig, aztán elindultam lefelé. A szokott helyen megtaláltam az Ewige Wandot is; most még annyira sem mertem lenézni a völgybe, mert teljesen fel volt ázva a talaj. Ez a nyálkás, csúszós út végig nehezítette a dolgunkat, fõleg úgy, hogy nem nagyon volt hátsó fékem. Esés nélkül sikerült leérnem Weißenbach-ba, onnan a hömpölygõ Traun folyó(cska) mellet tekertem be a célba. Én 203. lettem a 262 indulóból a kategóriámban 4:24:24.04 idõvel; Dani 149. a 166 indulóból 4:34:48.54 idõvel; Marcell 19. a 27 indulóból 2:28:10.21 idõvel. Nagyon büszke vagyok magunkra, hogy ilyen körülmények között is beértünk a célba. C-távon az 1500 induló közül csak 775-en tekertük le a távot. A többiek el sem indultak! A célban már várt párom, pár fénykép után mondtam neki, hogy én megyek zuhanyozni, mert nem érzem a lábam. 30 méter gyaloglás után elkezdett vér áramlani a „hiányzó” végtagomba; kezdtem megnyugodni, ezért inkább elõször lemostam a sarat a bicajról a kantin mellett. Kevesen voltunk így hamar végeztem. Közben megtudtam a szomszédoktól, hogy a 114 km-esek távját megkurtították a hó miatt; Õk kb. 2 óra tekerés után visszaértek a táborba. Összeszedtük a sátorfánkat és indultunk is haza. Danival is találkoztunk, Õ 10 perccel késõbb ért be. Elköszöntünk egymástól és usgyi haza. Nagyon izgalmas és tartalmas versenyt tartogatott az Alpok számunkra idén. Nem tudom, mikor jövök vissza ide, de Palival beszélgettünk és ha hazajön elmegyünk Vele/Velük is. Ezt a versenyt Neki és Zsigának ajánlom. Sokat gondoltam rájuk; talán jobban is tették, hogy nem jöttek el. Zsiga térde nem nagyon bírta volna ezt a hideget és nagyobb kárt tett volna benne. Ennyit nem ért volna az egész! Nekünk, hármunknak örök élmény marad, az biztos! Zsoltti.

Szerzõ: Hotter András - Dátum: 2009.04.25. - Maraton/Túra: 1 napos Balatonkör

Üdv mindenkinek! Engedjétek meg hogy elsõként osszam meg az élményeket melyeket átéltünk a tizedik balatonkör alkalmával. Az egész egy jó móka azt az egy dolgot leszámítva hogy hajnalban kell kelni, de olyannyira hajnalban hogy még a nap se látja értelmét hogy fényt árasszon a föld ezen felére. Ha ezen túlteszi magát az ember akkor indulhat a buli. Kb. fél hatkor értünk oda siófokra a hajóállomáson kellett gyülekezni ahol már elég nagy számban voltak jelen a többiek és még hol volt a vége?! Reggeli hiányában a regizstrációt követõen Marci és én elmentünk felkerestünk egy pékséget és ettünk egy jót. A csapat negyed és fél hét között készen állt az indulásra és egyszerre indult neki közel 950 ötven ember. Igen írd és mond kilencszázötven kerekes aki tudja hogy kell élni. A hideg ellenére a jókedv töretlen olyannyira hogy kedves Bányai Márton kollegával megállapodtunk hogy az idei robbantási hely nem más mint Lelle felsõ. A kezdõknek elmondanám hogy nem terroristák vagyunk hanem hol fogunk rettenetbe kapcsolni és otthagyni az egész társaságot. A lényeg hogy az idõ elõrehaladtával szépen tûntek el a hátunk mögött a kilóméterek. Megvolt az elsõ pihenõ is majd hajtottunk tovább és Fürednél volt az elsõ kajás megálló ami nagy örömömre szolgált mert igencsak éhes lettem addigra. Bár ezzel nem csak én voltam így mert amikor kirakták a pizzás kosarat akkor úgy rohamozták meg az emberek mint a Discovery-n a hiénák a zebratetemet. Elindultunk tovább és lassan következett Magyarország legszebb hegye Badacsony ahol tavalyi csorbát kijavítva kedves Andor barátunk szervírozott nekünk olyan fejedelmi kaját hogy bántam miért nem nõtt egy kezemen hat ujjam. El kell mondjam onnan nagyon nehezemre esett elindulni de nem volt mit tenni. A rendezõk autóját még Keszthelyen elcsíptük de a tömeget nem, úgyhogy egy perc pihi után már megint nyeregben voltunk. Márián megint megálltunk egy kicsit két ok miatt. Az egyik hogy kis családunk kilátogatott üdvözölni és erõt önteni belénk, a másik pedig hogy ott mérik az egész balatonpart egyik legfinomabb fagyiját. Amikor felültem a biciklire itt éreztem elõször hogy ez bizony nagyon kemény lesz és lehet nem fogom bírni de szerencsére nem így lett és Fonyódon be is értük a többieket és ezzel a gondok is elmúltak mert nem is tudjátok elképzelni micsoda húzóereje van a tömegnek. A pihenõ után folytattuk utunkat és ahogy én azt már otthon is tudtam itt már nem esett jól a hátsó fertályamnak visszazökkenni a nyeregbe így hát néha állva tekertem. A következõ megálló ami Szemesen volt és kellett már nekünk mint sivatagnak az esõ. Hozzátartozik persze hogy Bányai Marcival betartottuk a szavunkat és Lelle után elindultunk de még mindig annyian voltak hogy csak pár száz embert hagytunk le és nem láttuk értelmét tovább hajtani. Na de szemesi megálló után már egyáltalán nem akartam leülni a nyeregre így maradt az állva tekerés ismét. Innen a csapat együtt ment hogy mindenki egyszerre érjen be és meg kell valljam nekem idén ez a szakasz tetszett a legjobban. Siófokra érve már mindenki extázisban égett és a lelkes családtagok és barátok várták a tömeget. Váltottunk pár szót a többiekkel és végül összeszedtük magunkat, a bringákat bepakoltuk a nagy fehér autóba és elégedetten vettünk búcsút Siófoktól. A szervezésrõl csak pozítívat tudok mondani hibátlanul terelték ezt a rengeteg embert. Itt leírom hogy kik vettek részt idén: Rádics Mária, Bányai Márton, Mezei Barna, Bájhóber László, Sziva Ildikó, Sziva Tamás, Berta Marcell, Mazzag Dániel, Kinics Kitti, Hotter Péter és végül de nem utolsó sorban jómagam. Mindenkinek gratulálok bármekkora távot tett meg. Szerintem elmondhatom mindenki nevében hogy jól éreztük magunkat és szeretnénk még visszatérni ide. Volt pár igazolt hiányzó mint a Zsiga aki nem merte bavállalni ezt a távot a bajos térdével illetve az öcsém aki sikeresen hazavágta a jobb kezén a stoppolós ujját, és hát szót említenék arról az emberrõl is aki a szent földön rójja a kilómétereket. Õk mind hiányoztak de sebaj majd jövõre. Mindenkinek szép napot!!! Hotter András gondolatait olvastátok. Puszi mindenkinek!!

Szerzõ: H. Zsolti - Dátum: 2009.05.03. - Maraton/Túra: Balatonlelle maraton

Sziasztok sporttársak! Gondoltam írok pár sort a vasárnapi balatonlellei montiversenyrõl azoknak, akik inkább szombaton tekerték körbe a balcsit és az egyetlen távolba szakadt hazánkfiának. Mindenekelõtt elmondanám, hogy nagyon kevés edzéssel a lábamban indultam neki ennek a versenynek. Na de ez így szokott lenni máskor is?.. Bár az egész kicsit lehangolóan indult, mert Zsigának fájt a lába és azt nyilatkozta, hogy Õ sem indul. Minden bátortalanságomat félretéve egy ?majdleszvalahogy? vasárnapi piknikezésre, túrára indultunk párommal. Kellemes napsütés, bár kicsit hideg levegõ fogadott a Kishegyen minket. Kipakoltam és össze is dobtam a bicajt, oszt usgyi melegíteni; ekkor meglepetésre megjelent a ?bicigliszerelõ?. Mindjárt jobb lett a hangulat. Körbenézve nem sok indulóval számoltunk, mert többen a gyenesdiási xc-versenyen, a Kürtös kupán indultak. Azért a végére már egészen megtelt a parkoló. Gyuri, a szervezõ szerint 37-en indultunk neki az 1-2-3 körnek; ki-ki kedve szerint. Mi a 20km-es távot vállaltuk be, ami így év elején szerintem pont jólesik a szervezetnek bemelegítésnek. Zsiga, ahogy szokott az elején megugrott 20-25 méterre, de végig a látómezõmben tartottam. Jöttek az ismerõs lejtõk, emelkedõk egymás után. Párszor hallottam, hogy Zsigu rám kiabál: hajrá!!!! Egy hosszabb lejtõzés (aminek nagyon örültem!!!!) rossz véget ért, mert egyszer csak megjelent egy srác szembõl és tájékoztatott, hogy eltévedtünk. Na hála istennek ! :( Visszatekertünk és megtaláltuk a jó utat. Kicsit lehangolódtam, de tekertem tovább, míg egy ismerõs, iszonyú nagy emelkedõ nem jött szembe, amelynek a teteje felé megláttam sporttársamat; gyalogolt, ahogy mások is (szerintem mindenki). Én is lepattantam a bicajról, oszt föl a 30-40 %-os emelkedõn. A végén Gyuri szavait idézve: ?inkább hánytam, mint ettem?. Pár falat banán, meg víz elfogyasztása után kellemesebb szakasz következett. Aztán egy merész lejtõ, ahol pont elõttem egy középtávos srác hatalmasat esett. Megkérdeztem él-e, hal-e; de ?jól? volt. Gyõztem kikerülni a bicaját, mert keresztben volt az úton. Pár méter után az ismerõs szõlõ következett, ahol titokban reménykedtem, hogy csak én veszem észre a ?rejtett? útjelzõt és igazam is lett: Zsigáék páran eltekertek rossz irányba, így utolértem. Onnantól felállt a régi rend és betekertünk a célba. A lányok szerint 1-2. helyen, de késõbb a fõszervezõ elrontotta a kedvünket, hogy csak 3-4.-ek lettünk. Elfogyasztottuk az isteni babgulyást, kicsit napoztunk meg dumcsiztunk. Mi eljöttünk, de Zsigáék megvárták a díjkiosztót, amint a képeken is látni?. Nagyon jó volt a hangulat szerintem. Jól éreztük magunkat Balatonlellén, a Kishegyen. Talán szeptemberben megszerzem én is életem elsõ kupáját!!!! Legalábbis megpróbálom. Addig is edzés Vinye-re, Duná-ra, Salzkammergut-ra és talán még Kislõd is belefér. Zsoltti.