.::MKSE Marcali Kerékpáros Sportegyesület::.

Túra- és maratonbeszámolók 2007

Szerzõ: Rádics Marcsi - Dátum: 2007.09.07. - Maraton: Dynamo maraton, Gyenesdiás

Sziasztok Kedves Bringások,
tollat ragadtam amíg frissek az élményeim a gyenesi megmérettetésrõl. Igaz, nem tudok olyan ékesszólóan, és cikornyásan fogalmazni, mint a Pali, de pár mondat erejéig megpróbálom szavakba önteni a „drótszamártörténetet”. Elõzmények: a verseny elõtti szombaton kiruccantunk mi négyen- Zsiga, Marcika, Norbi és jómagam-, hogy ismerkedjünk kicsit a pályával. A kora reggeli „piroskával” egészen Keszthelyig zötykölõdtünk, hogy tekerjünk egy jót, mert igazából nálunk a sok esõtõl agyig érõ sár volt a szõcsényi-horvátkúti körön. Na, és persze Zsigának igaza lett, hogy a mészköves talajon nem lesz dagonya. Ja, a rutin és az évek! A vén rókának igaza lett! A pálya már majdnem ki volt végig jelölve, de nekünk egy kicsit sikerült eltévedni. Amíg tekeregtünk az erdõben, rábukkantunk egy nagy szamócás bokorra, –ha már a horvátkúti hegygerincen kihagytuk a „szilvavacsorát”- itt aztán mindenki bezabált. Szamóca ide vagy oda hajtottunk tovább. A pálya utolsó harmadára sikerült visszavergõdni. A vonat indulása elõtt még megebédeltünk a mólónál, a két ifjonc egy-egy pizzát, Zsigával egy levest dobtunk be. Arra számítottam, hogy ezen a versenyen szép számban indulunk, mert az egyesület ide túrát is szervezett, hogy bíztassák a marcali „neonzöldeket”, de nem egészen így alakult. Azért a szurkolók csapata, - Klára és a Királylány vezényletével – vasárnap reggel 9-kor útnak indultak. Megérkezésünkkor még egészen hûvös volt, nem akart senkirõl sem lekerülni a meleg felsõ. Rajt 10-kor, elõtte kicsit „gyúrtunk”. A megszokott tülekedés a rajtvonalnál, Zsiga, Zsoltika elöl – õk 55 km-en mentek. Norbi, Marcika a középmezõnyben, Éva és én mögöttük vártuk a frenetikus rajtjelet. TÛÛÛÛÛÛZ ! Mindenki jól eljött, nem volt esés. Az aszfalton lefelé három fekvõrendõr , majd éles kanyarral jobbra, aztán 6,5 km hegymenet. Itt volt egy kis galiba, mert a felvezetõ motorok zajától pár lovacska berohant a bringások közé, de baj szerencsére nem történt. Gyûrtük az emelkedõt. Végig felfelé a Norbi „neonzöld” hátát lestem, és sikerült is többször befogni. Megvagy! A két táv szétvált, az itató elõtt megmásztunk egy rövid emelkedõt: a talaj elég laza volt, kövek, gyökerek. Alig vártam az elsõ frissítõt, mert felfelé majdnem kiesett a gyomrom annyira éhes voltam. Az itatónál benyomtam egy fél banánt és tûztem tovább. Aztán a frissítõ után igazából kiesett az idõ, csak egy visszafordítónál eszméltem fel újra. Innen 1500 méter tolós szakasz felfelé. Egy darabig ment, de aztán még tolni is fájt. Itt nagyon szétesett a csapat. Norbival végig kerülgettük egymást. Emelkedõnek beelõztem, lejtõnek visszaelõzött. Fogyott az erõm. Úgy éreztem mintha nagy, ragadós sárban tekertem volna, pedig a terep itt jó volt. Vissza kellett váltani „nagytányérról”. Második itatás. A versenyekrõl ismerõs arc fogadott a frissítõnél. A rikító mezünket már mindenki ismeri. Pár szót váltottunk egy banán és egy pohár víz között. Újra erõre kaptam. Szerintem a pálya legszebb része következett. Egy meredek ösvény lefelé: vízmosásos, kövek, gyökerek, a fák és bokrok alagutat képeznek. Annyira szûk és keskeny, hogy a válladdal súrolod a bokrokat és a fejedet le kell húzni, mert különben feltekeredhetsz néha egy-egy belógó faágra. Az egész úgy kacskaringózott lefelé mint egy végtelen csúszda. Paff… kinn vagy az alagútból. Frissen legyalult sztráda, 50-el száguldunk lefelé. Már elõre bekiabálnak: fékezz, válts vissza! Az alján kemény visszafordító, majd kilométereken keresztül emelkedünk. 25,6-nál már csak a cél lebegett a szemem elõtt. Innen már csak lejtõ- bíztattak a pálya mellõl. Mindenki reménykedik, de nem hinném, hogy ilyen egyszerûen megúsznánk. A vége elõtt még feltoltam a púpra, mert a vádlim nagyon begörcsölt és le kellett szállnom. Aztán már csak tényleg ereszkedünk. Hallom a Nagymezõrõl a zsivajt, majd a Klára biztatását: Hajrá Marika ! Az erdõbõl kiérve meglátom a hazai csapatot. Már csak mosolyogni tudok és eszméletlen jó érzéssel tölt el, hogy értem, értünk drukkoltak, izgultak órákon át. Még egy kör a réten és áthaladok a célvonalon. Csatlakozom a többiekhez. Marcika már kipihente magát, Norbi elõttem ért be. Kis eszmecsere, aztán érkezik Éva is. Nagy meglepi, hogy elsõként Zsiga jön a hosszú távról és csak aztán Zsoltika. Együtt a csapat !!?? Mindenki benyomta a jól megérdemelt mákos tésztáját és lassan cihelõdünk. „Véget ért a móka mára, zárul …”, de Zsigával még megvártuk az eredményhirdetést. És igen, itt kell köszönetet mondanom ahogy a nagyok az „oszkáron” – mondta a Klára Hát akkor … Köszönöm a szüleimnek, a csapatnak, mindenkinek, hogy bíztak bennem, drukkoltak, tartották bennem a lelket, akkor is amikor a szõcsényi körön már lógott a belem. Kösz Zsiga! Ez a dobogós hely a Tied is!

Szerzõ: Zsiga - Dátum: 2007.08.11. - Túra: 1 napos Balaton kerülõ túra

Szevasztok Mindenki!

Immár sokadik alkalommal vágtunk neki az egy napos Balaton kerülõ teljesítmény túránknak. Induláskor tizenegy cimborát számoltam, ki téli, ki nyári öltözékben vágott neki a 230km-es útnak (kb: 10-12 fok volt ezen a reggelen). Kicsi beszélgetés csomagrendezés után 5,20 órakor indult a csapat. Az elsõ kettõ km-ben rendben ment minden majd egy társunk nagyon el maradt hat km-nél némi segítséggel is volt, 800-1000m hátránya. Ekkor már mondtam te vagy a gyenge láncszem s húztam a csapat után. Elsõ pihenõnk a szépkilátónál volt , pár perc után húztunk tovább, mivel semmi nem volt nyitva. Zánkán egy laza reggeli kb 20 percben s tûz, Balatonfüreden megint pihi, itt már több csapattárs átesett az elsõ holtponton s úgy gondoltam sûrûbben állunk rövidebb ideig. Mind e közben hadakoztunk türelmetlen autósokkal s a bringa úton kóválygó gyalogosokkal. Ennek ellenére próbáltam tartani a tervezett tempót, ha bár folyamatosan csökkent az átlagunk. Almádinál többen elmaradtak, elfogyott a levegõ, kevés volt a kraft, de az elszántság s a kitartás meg maradt, amit nagyon tiszteltem a társaimban! Ezek után már nem azzal foglalkoztam, hogy az idõt tartsuk hanem azzal, hogy mindenki célba érjen, vagy is együtt egy egységként teljesítsük e hatalmas távot. Az Aligai magas parton elfogyott a pihenésre szánt idõnk, amit a tervben három órában számoltam. 160 km-nél siófokon ebédeltünk, hogy mikor azt nem tudom csak annyit tudok a forma 1-nek akkor volt vége. S kaja után húztunk tovább, megkezdve az utolsó 80 km-t. Szárszóig 25-30 as tempót diktáltam s ezért majd a fejemet vette az ELNÖK ASSZONY, pedig a pihenõnél nem is lihegetttt! Õszödön várt csoki bácsi finom pálinkája, érkezésünkkor rövid idõre megnyílt a „bögrecsárda” Köszi Csoki. A fonyódi lángosból merítettünk egy kis kalót, (Pali falván) Márián lefojtottuk pár gombóc fagyival. Innét erõs szürkületben indultunk haza irányba s a városunkban teljes sötétség fogadta a tíz fõs csapatot, 21.00-kor. Egy laza fröccs mellett megbeszéltük, elemeztük a nap eseményeit s nyugovóra tértünk. Szeretnék gratulálni társaimnak kik nem kis teljesítményt nyújtottak e napon, õrájuk igazán fel nézhetnek a bringás társak! Távot teljesítették: Rádics Mária; Lantos Ernõ, Dr Saáry Zoltán; Berta Marcell; Fazekas Norbert; Hotter András; Hotter Gyula; Bányai Márton; Zsobrák Attila; s jó magam Silinger István (zsiga)!

Adatok: DST: 230km; Avs: 23,3 km/h; Tm: 9,45 óra

Nagyon sajnálom, hogy a régi (MAGBÓL NEM IGAZÁN VOLTAK) sporttársak.

Tisztelettel: Zsiga-bá

Szerzõ: Kiss Pali - Dátum: 2007.07.30. - Maraton: Balaton Régió Maraton, Kislõd

Kedves mindenki!

Ahogy a madarakat sem halljátok fingani, úgy engem sem írni a Duna-maratoni viszontagságaimról, úgy érzem beégtem, és ha valami ég, akkor hívd a 105-öt. Ezért pár hetet kihagyva és az igazat megvallva szándékosan nem írtam semmit. Ugorjunk a Kislõdi maratonra: Az, hogy mindenki idõben ott volt nem hírértékû, de az, hogy idõben sikerült nevezni és felkészülni mindenkinek, (és itt már a neon-csordára gondolok, még pedig: Éva, Zsiga, Potter Andreas, Potter Jules, Herr Marcell, und Norbika és Én) az már kész csoda. Csoda az is, hogy gróf Horváth Zsolti és a Marika, stábunk igazán jól tekerõ tagjai nem voltak jelen, vagyis 50% igen, mint fotósnõ. Egyszer tényleg szeretném, ha a lódarazsak belefulladnának a neon színû tömegünkbe, akkor lennénk versenyzõk kilencen. Talán valamikor, ha majd elül a gõg és büszkeség a seggére. 11-kor rajt, addig pókerben háromszor elnyertem a Zsiga hátsóváltóját és Õ meg vissza, a polgármesterek mentek elõl egy fél kört asszem, aztán gyurakodás- földindulás és mindenki megmutatta mi a max. a lábában. Nyomtuk ezerrel. Más max-át nem tudom, de én 67-tel robbantottam a Balaton felvidéki dombságnak. Ez egy olyan pálya volt, ami tele volt ilyen-olyan sumák titkos gödörrel és nagyon nem szeretem azt, de hát a maratonozás a nem teremfoci, és kész. Kb. 3-km és láttam magam elõtt a Marcali KSE ifjú titánját, a Marcellt. A srác megy rendesen. Egy jó szponzor kéne neki és korona kerülne a fejére, ja, ha addig nem a fogára teszik, mert megy mint állat és nincs félsze semmitõl. Zsiga mondta és akkor biztos igaz. Szóval a Marcell el, én nem érni utol, és végig azt éreztem a Zsiga biztos nézi a seggem, de a vége nem így alakult. Megemlítem az idõjárás sztem kedves oldalát tartotta oda nekünk, és élvezhetõ volt a lét. Aztán valahol utolértük a 20-km versenyzõk végét és az látszott is rajtuk. A Nyomorultak-ban simán játszhattak volna. Ilyen fáradt csapatot még nem láttam. Rossz volt kerülgetni õket, de tisztelet nekik, csinálták a körük. Ez volt nekem az elsõ olyan maratonom, amiben volt 10m mellúszás is. Tök jó volt, mert az izomgörcsömet rendesen felpiszkálta a hideg víz. Aki nézte annak buli volt, tuti. A középtáv a maga 40 km-el épp kellemesen fáradttá tette porhüvelyem és már bent is voltam. Kerestem Marcellt, de nem volt meg, sajnos a srác eltévedt és kb. 2km-vel többet tekert mint mi, így utánam 4 pereccel Zsiga jött aztán Marcell, András, Gyuszi, Norbi. Éva a 20 km. jól teljesített, és ahogy mondta a Gyõrújbaráti baráti társaságban ott lesz. Kicsit nagyon kezdünk ott lenni a maratonozás hazai világában és jó lenne, ha városunk ezt figyelembe venné jövõre is, kell a pénz a sportolásra és már csak azért is megéri, mert itt nincs vizit díj, igaz a nevezés sokszor tízszer annyiba kerül, de inkább tolom a bicajt ezer fokban egy hegynek felfele mint köhögni a háziorvos várótermében és csodára várni. Szerintem tekerjünk, szerintetek?

Szerzõ: Horváth Zsolti - Dátum: 2007.07.24. - Maraton: Salzkammergut Trophy

Sziasztok sporik!

Már régen írtam élménybeszámolót, de most bepótolom. Még mindig nem tudok olyan vicceseket írni, mint Pali, de remélem élvezni fogjátok! Idei versenyeim száma kicsit kurtára sikeredett, de egy nagy kihívásra készültem, mely költségesebb a megszokottnál. Régi, nagy álmomat valósítottam meg: indultam a Salzkammergut –Trophyn. Bad Goisern a város, ami otthont ad ennek a maratonnak; amely mellesleg a leghíresebb, legkeményebb Európában. Idén 10. alkalommal rendezték meg. Pénteken 9-kor vágtunk neki a közel 400 km-nek, egy ismerõsünk szerint Rábafüzes után az elsõ faluban piszkosul olcsó a benzin (0,9€)- na jó akkor ráérünk ott tankolni, gondoltam - , amivel sokat spórolhatunk. Naná, hogy nem volt sehol sem olcsó benzin. Átkalkuláltam a dolgot és kiszámoltam, ha még megyünk egy kicsit, pont hazaérünk a tele tankkal, amit a negyedik faluban telenyomtam drága(!) 95-sel ?. Onnantól már csak a meleggel és a nagy forgalommal kellett megküzdeni, mert Krisz PDA/GPS-e elnavigált minket a tetthelyre. Útközben átmentünk egy 12,890m-es alagúton és több kisebben is. Hihetetlen szép tájakon utaztunk, gondolom ezt síelõs sporttársak megerõsítik nekem. Nagyon élveztük a sok magas hegy között vezetõ, csodálatos utat. Óriási élmény volt. Nagyjából pont 3-ra odaértünk a városka központjában berendezett rajthelyhez és a Stephaneumhoz is, ahol 45€-ért az idõmérõ chipemet is odaadták; ja és a szponzorok szórólapjaival teli szatyrot is. Igaz a zacsi sok-sok finomságot is rejtett: 1 PowerBar Performance 65 grammos szelet, 1 PowerBar Powergel (zselé), 1 PowerBar Protein Plus szelet, 1 PowerBar kulacs, 1 üveg O2 Yuzu ásványvizet (500%-kal több benne az oxigén!!!), 1 Fitness reggelit vagy mit meg 1 zacsi aszalt gyümölcsöt. Miután péntek 13-a volt így gondoltam fizetünk az ördögnek is: kitöltöttünk egy Lottót! Azóta kiderült: sajna nem nyertünk ?, de majdnem ?. Ezek után gyorsan elmentünk szállást keresni, ami a városközpont teljes lezárása miatt nehézségekbe ütközött az I-GO-nak. Kb. 20 perc után jó kis hegyi utakon keresztül, de megtaláltuk a helyi focipályát, ahol azonnal sátort vertünk és összedobtam a kecskét is, ami addig benn senyvedett a campingasztal alatt ?. Gyorsan elmentem lefényképezni a környéket, meg a sátrat. Eltekertem a rajt/cél helyhez is, ami csak egy köpésre volt (856m). Az ideiglenes camping este 7-re teljesen megtelt, akkor elindultunk gyalog a központi sátorba, ahol megismerkedhettem - már amennyire értek németül – az esélyesekkel és egy világsztárral, aki nélkül talán soha nem rendezhettek volna mountain-bike maratonokat: Gary Fisher – köszönjük neked Gary! Egy nagyon fincsi süti elfogyasztása után hazasétáltunk a pályára. A helyi klub zuhanyzójában fürödtünk, bár a wc elég kevés volt annyi embernek, fõleg kedvesemnek; ugyanis a nõi „részleg” még annál is többet várt „bebocsájtásra”. Rengeteget kellett várni, bár ezen késõbb segítettek egy mozgó-wc-vel. Lefekvés után a pályagondnok még megkegyelmezett pár szállástalan késõn-érkezõnek. Szóval 11 elõtt nem tudtam elaludni, de az a baj, hogy késõbb sem. Párom éjszaka 3-szor is felkelt és felvett magára mindent, ami volt ?. Künzelsau felé menet már aludtam hegyek között, de nem gondoltam volna, hogy a 9 fok ilyen hideg bír lenni. Csak forgolódtam és aludtam talán 3-4 órát. Reggel a gyomrom sem volt a top-on (szerintem izgultam), de ennem kellett; némi kalács és Ice-Tea elég is volt. Kilencre a rajthelyre ballagtunk párommal és egy kis bemelegítés után beálltam a 940-es rajthoz. Elõttem már elrajtolt vagy 700-750 bicajos két részletben, én csak ezek után indultam; itt nem Scooter volt a rajtjelzõ, hanem pisztolylövés. Most nem sikerült elesnem, mint Kõszegen ?, úgyhogy pár kilométer sprint és „vonatozá” után elértük a városka szélét és az elsõ hosszabb emelkedõt. Úgy az 5. kilométernél megláttam ifj. Dr. Sütõ Lászlót pihenni; pár szót váltottunk menet közben, én mentem is tovább. A 10. kilométernél elértük az elsõ csúcsot, ez talán olyan magas lehetett, mint a Kékes. A második csúcs után (1050m magasan) volt az elsõ frissítõ állomás és az után egy nagyon szûk híd és sáros átkelõ, ahol mindenki leszállt és kb. 5 perc várakozás következett. Itt volt idõ beszélgetni néhány magyar sráccal, akik már hét elején érkeztek és mesélték, hogy csütörtökön nagy felhõszakadás volt. Melynek nyomai hála istennek csak néhány helyen látszódtak az erdõben, de ott hasonló volt, mint a tavalyi szilvásváradi dagonya ?. Innentõl lefelé , 560m „magasra”. Ezek után következett, amire nem nagyon számítottam. A 27. km-tõl a 35.-ig emelkedett az út, de nem egyszerûen: végig „nagymama” - 1/1 vagy 1/2-es fokozatban, néha lazításnak 1/3. Valahol a 32. kilométernél becsatlakoztak a 109 km-esek is. Hirtelen nagyon nagy lett a forgalom a pályán, már én sem tudtam kikkel tekertem kilométerek óta. Valahol az 1100m-es tengerszintfeletti magasságon teljesen elfogyott a levegõm is és alig tudtam lélegezni. Csak nagyon kevés pihenõt engedélyeztem magamnak és indultam tovább, de az oxigénhiány csak nem szûnt. Ilyen magasságokat nem nagyon tapasztal az ember itthon….. Nagyon-nagyon néztem az órámat mikor érem már el a 35. kilométert , csak nem jött közelebb; egyszer csak meghallottam a pályán több helyen már megismert „hoppá-hoppá”-t. Már teljesen letaglózott voltam, de egy kis erõ még szállt belém (talán mert megittam az O2-T?) és feltekertem az utolsó kis dombocskára is. Innentõl már azt hittem, hogy „ezerrel” legurulunk Bad Goisern-be, de nem így történt. Megint a szilvási pálya jutott eszembe, amelyik inkább hasonlított egy jégpályához, mint egy erdei monti-pályához. A sokadik kilométernél már kezdett begörcsölni mindkét féken levõ ujjam. Volt még egy pont, amit vártam a pályán és azt hittem kihagyják belõle, de nem: Az Ewige Wand – az Örök fal. Aki látta már a weblapot, az tudja mirõl van szó: egy több száz méter magas fal tetejébe vájt alagút, ami pár ponton nyílt és rálátni a völgyre. Igaz itt volt fémkerítés, de én „fostam” menet közben lenézni ?. Az a pár pillanat, amit megkockáztattam csodálatos volt!! Még egy csalódás ért: azt hittem majd lesz lefelé nyolcvannal száguldás, de ezt az élvezetet nem adták meg nekünk. A pálya utolsó része már csak a falun keresztül folyó patak mellett futott. Még a cél elõtt beiktattak egy „lassítót”: egy lépcsõn kellett lecipelni a gépet, mert mindenki a vállán vitte; itt úgy 70-80-an megint összegyûltünk. A „hangos magyar szó” sokat segített a tolakodásban ?. Átkeltünk oda-vissza a patakon és a pálya utolsó szakasza visszacsatlakozott a rajt elsõ kilométereihez. A célba pár magyar sráccal egyszerre érkeztem be. Végre elértem azt, amit már pár éve dédelgettem álmaimban: én is „Finischer” lettem a Salzkammergut Trophyn!!!! Az idõmmel nem vagyok megelégedve, de elképesztõen örültem, hogy beértem. Bennem már ott megfogalmazódott: Jõvõre ugyanitt!!! Párom végig izgult az elsõ beérkezõtõl kezdve, mert nagyon féltett. Köszi neki is a szurkolást! Percekig meg sem tudtam szólalni, de a drágám öntött belém némi erõt és visszavittem a chipet, ahol vissza is kaptam a kauciót. 14h után pár perccel elindultunk és összeszedtük a sátorfánkat; némi uzsonna és folyadék magunkhoz vétele után boldogan, de fáradtan vágtunk neki a hazaútnak. A benzin pont elég lett hazáig és fél tízre haza is értünk. Azóta sokszor jut eszembe megannyi szép emlék és fogalmazom meg magamban a hétvége történéseit. Most sikerült így-úgy ezt doc kiterjesztésként is elmenteni. Kedvesem is nagyon jól érezte magát és megbeszéltük: a maradék pénzt kiegészítve, tényleg megyünk jövõre is!! Remélem sikerült kedvet teremtenem azoknak, akik nem jöttek el! 2008-ban talán veletek ugyanott! Ja 290. lettem a 433 hasonló korú ffi versenyzõ közül. Az összes ffi induló(1070) közül 725. lettem, az idõm : 4:17:42.22. Nagyon sok magyar indult el idén, szerintem jövõre még többen indulnak.

Zsoltti

Szerzõ: Kiss Pali - Dátum: 2007.05.31. - Túra: Pünkösdi 3 napos Balaton kerülõ túra

Királyság három napig!

Kedves barátaim, számomra ez a pünkösd igazán mély, és izzadsággal vésett üzenete. Királyok voltunk három napig, ami rányomja, remélem (és itt a vidámságra gondolok) mindenki lelkére ezt a szabadság szagú eufóriát. Persze lehet sokat sokfélén látni, és én nem gondolom azt, hogy nekünk mindnyájunknak ez jött le a túra alatt, csak merem remélni. Az idõjárás pazar és ideálisnak mondható volt induláskor, és köszönet a megjelent médiának, mert azért azt már megértük, hogy felfigyelnek ránk, és nem tudom milyen sorrendbe, de ott volt a Marcali TV és a Bala Sport TV kamerája is. Zsiga köszöntötte az összegyûlteket, és igenis eléggé össze voltunk gyûlve, hál istennek a marcali „gimisekkel” voltunk vagy 72-en. Köszöntõ, és aztán elsült a startpisztoly. Nem csak úgy kislattyogtunk a városból, hanem tettünk egy kört hadd lássanak minket és gondoljanak arra talán egyszer nem kell utálni minket a Baltonpartig kerékpáros-horror szakaszon, kell az a kerékpárút. Nagyon kell. Elsõ állomás Balatonmáriafürdõ és a strandbejáró. Itt könnyes búcsút vettünk a „gimisektõl” aztán mi nyugatnak, õk keletnek. Lassan már Aigner Szilárd is izzadt, ahogy melegedett az aszfalt. Az elején mindenki lelkes és energikus, késõbb már nem annyira. Nagyon látványos volt amint a Tour de Pelso versenyzõi felrajtszámozva kergetik az idõmérõt, nem csoda nekik a királyok közül csak egy jutott, vagyis estére megkerülvén a Balatont és a keksz és kakaó után mosolygón nyújtott szájjal csicsikálhattak pizsibe. Mi ezt sokkal komótosabban tettük, és jó is volt így. Nálam a kakaó volt a fröccs és mindig is pizsi nélkül alszom. Mikorra már nem volt idõjós a talpán, elértük a Szigligeti várat. Páran amíg felmentek fotózni, no meg gyönyörködni szép tengerünkben addig mások, mások szemében gyönyörködtek a helyi cuki fagyiját nyalva. Még jó, hogy nem busszal jöttünk. Literekben mérték az elfogyasztott folyadékot no meg az végtermékeit. Azért szeretek Badacsonyba megállni, mert mint írtam is már itt mindent a tömör jókedv és szabadság íze övez. Andorka egy isten és, fõleg azért mert ismeri a másikat, Bacchust. Egy jó hideg fröccsben, beszélgetésben benne van minden, amiért én szeretek levegõt venni. Nehogy azt gondoljátok alkesz vagyok, de szerintem az életet néha meg kell locsolni egy kis lõrével is. Kb. 2 óra pihi után már csak néha tettük le a lábunk és koptattuk a gumit tovább. Zánkára estefele érve mindenki házat kapott kipihenni az elsõ nap fáradalmát. Kedvesem Éva és a napallergén Anda Pityuka társasága kísérte álomra buksim, igaz elõtte meg vizsgáltuk egy pár étterem abroszát. No meg ettünk és ittunk. Arra még emlékszem , hogy körhintáztam a Zsigával de aztán képszakadás és buja kis álmomból csak kétszer riadtam fel, egyszer az egyik társunk tévesztette el a házát, aztán a Pityuka jött meg hulla vizesen. Bazi röhejes volt. Ja, vizes volt minden. Zivatar atya megmutatta erejét azon az éjszakán. Annyi esõ esett, hogy reggelre még a szarvasbogarak is ba..tak. Rivaldafénybe persze, mindenki irigy volt rájuk, láttam. Ezek után második nap a romantika jegyében tellett. Képzeljétek feltekertünk páran a Tihanyi Apátsághoz és a látvány, meg a fiatalság, meg a szerelem és még sok-sok angyal közremûködése olyat produkált, ami nem mindennapi. A srác délben harangszónál, a tihanyi apátság udvarán megkérte kedvese kezét gondolom egy életre, és a jány igent súgott. Ezt ûberelje valaki!!! Olyan megható volt, hogy Bagdadban a terroristák egy percig némán sírtak. Teccett. Balatonfüreden vidáman újságoltuk a jó hírt, és kaja után mese nem volt, tekertünk tovább. Visszatérve az elsõ napi „ gimisekhez” , állítólag Csopak lett volna a találka helye, az a pont a hol összeér a két eltökélt társaság, de nem, mi a kerékpárúton fogtunk kezet egymással és szerintem ez eredetibb volt mindennél. Elvégre úton voltunk, nem? A nap Õket sem kímélve pirított rendesen, de hát istenem, nincs háború áldozat nélkül. Balatonkenese és a hegye mindenki számára emlékezetes marad, ez az a hegy, ami méltón a „leg” a Balaton Himalája. Sokaknak leg is volt, keresték is az oxigénpalackot, de nem adtuk fel, tudtuk a siófoki éjszaka az aranyparton, no az ott van, megéri szenvedni. Siófokra kissé megfáradva értünk be, és jól esett a fürdõ az emeleti szobában. Vendégek jöttek szám szerint hárman, Horváth Gabi és kedves neje Heni, valamint barátom Tocó, és velük átkorzóztuk az éjszaka felét. Meghallgattuk a Cristalt amint 100 folk Celsiust énekel és minden mást, ami nem az Õ profiljuk, aztán láttunk egy két vadászbombázó bébit külön leszállási engedéllyel a sétáló utcán pangászni. Hiába volt élet, ott és akkor. Vastag arany nyaklánctól guvadt a szeme sok kigyúrt bõrfejûnek hiába, röhejesebb az embereknél nem is lehet. A harmadik nap reggele könyörtelenül kirázta az álmot szemünkbõl és hajtott kávét szürcsölni, enni, és miután üdvözöltük Zolit egy másik elszánt társunk, aki éjfélkor startolt marcaliból, Zsiga szájába vette a sípot és hajtás-pajtás tovább. Balatonszárszón megálltunk és ettünk, meg ittunk majd hajts tovább. Bogláron ahol általában robbantani szoktunk, a körhintát is kipróbáltuk, bazi jó volt, nem hánytam le senkit, és fürödtünk is páran. Szerintem a kukim még sosem volt ilyen kicsi. A Balatont számomra jégkockával párolták, de a filing miatt megérte. Most már tudom miért hangzott oly katonásan az a poén végszava, hogy NE FÜRGYÉ LE!!! Már értem :) Meg is ettem két pitát ijedtembe, hozzá ittam két korsó sört aztán nyomtuk a pedált. Négyen, kedvesem Éva, a nagy Bálint és a mindig vidám Eszmeralda lemaradtunk kissé, és a Marcali befutó is másképp sikeredett, de a „ Bádogba” ott volt mindenki aki tudta ünnepelni a pünkösdi királyokat ! Hiába, minden társadalmi összeröffenésnek meg van a maga üzenete, és mindenki megszenvedte a három nap eseményét, volt kit megkértek, volt ki leéget, volt ki elázott kívül belül, de egy biztos egymásnak örvendtünk és egymásra vigyáztunk ezen a három napon. Egy dologban biztos vagyok, ha a nappalok melegek, és éjszaka leszakad az ég, és véletlenül pünkösd van akkor velünk találkozhatsz a Balaton körül bármikor, de egyre vigyázz: NE FÜRGYÉ LE! Még árthat! Hapci!

Szerzõ: Kiss Pali - Dátum: 2007.05.21. - Maraton: Pannon maraton 1, Sopron

Helló betûismerõk!

Szerintem, minden ember életében eljön az az idõ mikor be kell ismerni a kor, de talán nem is az, inkább a felkészületlenség, nem tom, de ismerek egy morbid orvosi mondást, mely szerint a mûtét sikerült de a beteg meghalt. Én kb. így éreztem magam a verseny végén. Végül is horror filmhez nem nagyon kellett volna sminkmester. Kezdeném az elején. Reggel Sümeg magasságába, Marika end Gyuszika end Marcell end Zsiga end Pali versenyzõk valamint támogatóink, Klári end Éva az én szponzorom, kémleltük a horizontot. Gyuszika megállapította, hogy a törökök nem húzták haza az egyik agyújukat. Lehet, visszajönnekJ Az ég alja Sopron felöl nagyon esõt sejtett és én már láttam magam megint iszappakolással az orcámon. Megúsztuk. Igaz izzadságban. Odaértünk. Meglepetésünkre a rajt nem onnan indult mint gondoltuk, és én örvendtem az elején, mert egész fentrõl startoltattak, de pont ennek tettek a végére szívószálat, amit én is megszívtam, meg még páran. Errõl majd késõbb. Rajt 15 percenként, és 10.15-tol nem sokat koptattam a cipõm talpát. Az eleje minden maratonnak vegyes páros, aztán kezdtük unni egymást és szakadtak a kapcsolatok, meg egy két emberke is szakadt volna, ha nincs mögötte a gondviselõje. Hiába ma a védõangyalok megint túlóráztak. A testem szokás szerint tiltakozott az elején, mint a kislány az elsõ „szex-maraton” elõtt, aztán kb. 15-km magasságában annyira velem volt az erõ, hogy kezdtem keresni a lézerkardomat. Tekertem-tûnk. Még elég sokan éltek. A startnál azt mondták kb. 30-km és itató, szerintem ez sok „sokk” volt. Valami cicababa megkérdezte kérek e vizet és mielõtt rózsát szedtem volna neki szomorúan konstatáltam víz és banán a menü. Semmi izotóniás hókusz-pókusz. Nem is voltam elvarázsolva, sõt kezdtem érezni talán mégis csak emberbõl vagyok és az izmaim ezen következtetésemtõl majd kidobták a taccsot. Igen, ezek az izomzatok nem velem vannak, minden meccsen ellenem fogadnak, kisebb nagyobb sikerrel, de mindig gyõz az, amit úgy hívnak KITARTÁS. Elmajszoltam a banánt és tekertem tovább a rendezõk által álmodott pálya vonalát, persze arról nem szolt a fáma, hogy olyan meleget adó emelkedõk jönnek, amitõl remeg a levegõ. Reggel ott a Sümegi vár alatt hazudott az ég. Esõ óné. Meleg pláné. A pálya egyre csak emelkedett és kezdtem hõsies lendületembõl visszavenni, ebbe a hegybe beleöregedtem és még mindig csak felfele mentem. Sok mindenre nem emlékszem már, de egyre igen, mikor kedvesem Éva megkérdezte mit kérek. Mondtam vizet és egy szép kiszolgáló bébi már nyújtotta is felém a poharat, aztán beértem…hurrá, gondoltam és láttam egy másik kerekes arcán is a kételyt . Ez nem létezik, és akkor voltunk kb. 40 km-en, és láttam a célt kb. 5 m-re tõlem és mégsem. Utólag már minden tiszta. A pálya éppen csak érintette a célt aztán hajts még 12 km-tL Volt kb. egy deci vizem, a homlokomon annál több. Az erdei szakasz még oké, de a visszafordító aszfalton, na, az volt számomra a golgota, még a csigák is hahotázva elõztek. Energiaszintem nuku. Ha ez egy számítógépes játék, akkor oké, lopok magamnak egy kis energiát, de én éreztem szagokat, fõleg a magamét. A játékok ilyet egyelõre még nem tudnak. Beértem kb. 3 óra 15 perec. Aztán sokszor meghaltam és újraéledtem, de végül is itt vagyok e sorokban. A legfontosabb számomra a társaim sikere maradt. Zsiga beért, Marcell az U19-ben ELSÕ, aztán Gyuszika az U17-ben MÁSODIK és végül de nem utolsó sorban a Marika+egy defekt a kategóriájában 5-ik. Ott álltak azon az emelvényen mely arra hivatott figyelmet kelteni, hogy legyõztük a soproni hegyet és igen ez bátorításra méltó kedves olvasóim. Végre megtört a jég és a Marcali Kerékpáros Egyesület büszke két ifjú titán versenyzõjére, akik öregbítik csapatunk hírnevét. Egy biztos ha velünk tekersz, legyen nálad mani rendesen, de ha nincs semmi gáz, a nap szlogenjével búcsúzva, CSÉNGY MANI, vagy CSÉCS MARI tök mindegy csak húzódjon az ajkunk a fülünk felé fölfelé és az élet máris könnyebb kb. 3 és félórányira, és akkor már megérte élni. Szerintem.

Szerzõ: Kiss Pali - Dátum: 2007.05.07. - Túra: A siófoki 1 napos balaton kerülõ túra

Kedves barátaim!

Alulírott Palika, született ott és akkor mikor már addig sokan meghaltak és még sokan nem születtek meg, vagyis valahol a közepén és talán életem derekán is részt vettem az alábbi kétkerekes rendezvényen: A nagy Siófoki egy napos Balaton kerülõ kerékpáros figyelem felkeltésben, a Föld napja alkalmából, 2007.04.28-án. Nem voltam egyedül és nem voltunk kevesen. Névsorolvasást nem tartanék, mert az kb. 300 név, de kedves barátaimat hadd említsem meg. Marika, aki állítása szerint nem fárad soha, a (Potter fiuk)J), születés szerint Péter, András, és Gyula, aztán a fõszellem (Izsvánka) vagyis Zsiga, a még tejgumis kezdõ kedvesem Éva, egy mindenre elszánt piromániás robbantgató Marci, és jómagam. Ez a karika, amit hol a csapat végén, hol még kétszer annyira a végén megtettünk olyan volt, mint Ravel „Bolero”-ja. Bazi lassan indult aztán a végén már láttuk saját hátunkat is. A kerülõben érintett falvakról, városokról nem akarok írni, mert azt már mindenki ismeri.
Igaz általában az óra járásával megegyezõen szoktunk haladni, de most ezt visszafele tettük így fordított sorrendbe sorolhatnám az érintett településeket, de nem teszem. Momentumok voltak, ami beleégett a merevlemezembe, amiért érdemes volt letekerni azt a fránya 208 km-es kört. Például: az én nyergem végig mobil volt, mert valami nem úgy szorított mint kéne, aztán amint már írtam is az ingadozó sebbeség hol 10 km/óra, hol 30 km/óra. Nekem inkább az utóbbi tetszett. Indulás után, kedves Marci barátomból kibuggyant egy aranyos mondat, ami rányomta bélyegét az egész nap filingjére, és az annyira ott volt, hogy a Fábri sem mondhatott volna jobbat, vagyis: BOGLÁRON ROBBANTUNK!!!
Sok embernek ez semmit sem mond, nem is nekik írom, de a képzelet mindenki számára megengedi azt a bugyuta délibábot derengeni, amint Siófok után, mondjuk 8 km-rel Marci kiböki, boglárnál robbantunk, és tudjátok mi a poén, az arrébb volt kb.170 km-rel. Egy aranyos települést megemlítenék, mégpedig Badacsonyt. Azért szeretem e helyet, mert úgy érzem az Andorka és kedves párja, no meg kedves szülei azért õrzik az ottani hegyüket, mert kell valaki, akihez fel lehet menni egy jó pohár víz helyett borra. Nagyon király, és olyankor mindig süt a nap és meleg vanJ) Happy end love. Megjegyzem Badacsonynál mutatott a km órám 100-at. Még vissza volt fele. Éva párom eddig bírta, de én büszke vagyok rá, szerintem kezdésnek nem is rossz. Badacsony után elszakadt a cérna, és nyomtuk, mint a süket a dudát, vagyis kicsit elõrobbantottunk. Keszthelyen beértük õket, vagyis a nagy bolyt, aztán azt hittem Brezsnyev újra temetésén vagyok olyan lassú volt a felvétel. Nem is szobroztunk sokáig, filmszakadás-földindulás és tekertünk Balatonmáriára a fõfagyi állomásra. Nyalás, nyalakodás a rokonokkal majd megint kicsi robbantás és Fonyódon már láttuk a vezér boly talpát. Végül ez így ment végig. Tetszett. Nem volt unalmas, rapszodikusan éltünk.
Aztán jött Boglár és igaz kicsi unszolásra, de megtörtént a hajnali álom. Robbantottunk!!! Még volt egy pár falú asszem, és egy „rövidre” is megálltunk. Igen, Andorka ellenpólusa Csoki és Livi. No, Õk a pálinkás brigád, ott Balatonõszöd magasságában már másodjára öntenek belénk lelket ilyen egynapos Balaton-kerülõ során. Csíptem a stábot aztán hajts tovább.
Sötétbe értük el a várost, és Zsiga révén tudtuk merre vagyunk. Akkor eszméltünk fel igazán, hogy vége, mikor meg láttuk a Siófoki víztornyot. Én nem láttam 15 órája. Nyeregben 10,5 órát ültem. Megérkeztünk és örvendtünk ennek a napnak. Sokat nyújtott, sok élménnyel váltunk többé és erõssebbé. Lesz még ilyen, vagy ilyenebb a nyáron. Hajrá mindenkinek, robbantsunk újra valahol, ha máshol nem hát bogláronJ)

Szerzõ: Kiss Pali - Dátum: 2007.04.04. - Túra: Bolondnapi túra

Kedves barátaim!

Mindenek elõtt hadd meséljem el a tegnap éjjel mit álmodtam. Nagy fehér, 100 Ft-ossal mûködõ, savanyú cukorkát lövellõ tankokat láttam amint közelítenek a kõröshegyi völgyhíd felé. Hülye vicc volt a somogyi hírlap részérõl, szegény Klári egészen belegyomoridegült, fõleg a 9-es skálát megremegtetõ földrengés, amit a völgyhíd oszlopának ledõlése okozott volna, nem semmi. Bevallom én is elhittem, sajnos sok mindent elhiszek. Egyszer a Zsiga azt mondta nekem, hogy a Klári Bankok-ban van, mert nyerte a somogyival az utat és én azt is elhittem. Visszatérve a 9-es skálát is elérõ földrengésre érdekes, de volt már földrengéses tapasztalatom. Még gyermek voltam mikor 1976? vagy valami ilyesmi táján a nagy romániai földrengésben a negyedik emeletrõl lefelé Marosvásárhelyen apám ölében megkérdezem „apu ez minden évben van, mint a karácsony?” az akkor (csak) 6,5-ös erõsségû földrengés volt és Bukarestben sokan meghaltak. Visszatérve napjainkba, és persze a marcali kerékpáros világba, tetszik az a sportinger ami egyre több marcali-és- környéke emberkéjében megvilágúl. Szerintem mindenki láthatja egyre többen mérgezõdnek meg pedálbúl, legalábbis annak teketésébûl. Ez jó!!! Annak idején Zsiga szétprüszkölt valami olyan vírust ami igaz kissé hullámzóan, de mérgezJ) A sport mindenkié. A bolond napi túra persze ilyen volt, és remélem lesz még egy-két ilyen inger minden kedves résztvevõben. 10-kor volt a „rajt” és mindenki lelkesen tekert, annyira, hogy a lengyelkert elõtt már csehül éreztem magam, alig értem a forgalmat fogni. Végül is mindenki túlélte.
Az idõjósok este aztán azt mondták szép idõ volt, persze utólag könnyû, és tényleg szép napunk volt. Nekem az teccik igazán minden egyes résztvevõt látva, semmi sem hozott volna minket így össze. Sok volt a gyermek és ez teccet, nem mintha tanítóbácsiskodni támadt volna kedvem, de a fiatalság bizonyítja, van jövõje eme egyesülésnek. Az út persze kicsit off road, de ez kell, különben mindenki azt hiszi tekerni csak aszfalton lehet, a sár meg az igazi tapasztalt forrás. Sár az volt, de annyi kellett is. A Sári kastély-nál volt egy valódi defekt, és idõt adott a Kéthelyi csatlakozónak a felzárkózásra. Aszfalt, aztán megint földes (montisok szerint, terep) út és kissé szembe széllel, de elértük az igazi nagy (vizes) árkot. A nagyárok nem csak vízben hanem halban is gazdag, sokan horgásznak arra felé és persze ez Imre-major határa is. Érdekes megközelítése egy tanyának, ahol talán több a húsmarha mint ember. Érdekes ötvözete az életnek. Hosszú egyenes kb. 1 km, aztán hirtelen jobbra majd kissé balra, rövid földút és lám a helyszín. Greetings from szallona landJ)! Vagyis üdvözlet szallona földrõl !!! Jelentem a békák jelenléte egy négyzetméterre itt adta a legnagyobb létszámot a megyében, sebaj, a pálinka fogyását nem befolyásolta, az ivogadolásban szerényen kivettem részem jómagam is, és állítom a legbüdösebb H betûm a hagymafogyasztás után dobogós lett volna. Idõben indultunk Táskát hátulról megtámadni, bátorságunk volt, megittuk, de odának megálltunk magaslesezni nó meg geóládázni, és üzenetet is hagytunk a neo generációnak, és bátran állíthatom igenis magyarországon megél a TATÚ! Táskán nem volt nyitott korcsma, de Niklán igen. Hiába, Berzsenyi Dániel tudott valamit. Aztán ittunk. Késõbb mikor már mindenkinek a hátát láttam, mert elindultunk, keletkezett egy egyedi üvegszilánk defekt. Zsiga szerelt. Lemaradtunk kissé, de a srác, aki a defektet kapta tapasztalhatta milyen a felzárkózás a csapathoz. Nyomtuk ezerrel, vagyis 30-35 km/ó-val. Marcali már közel volt. Hazaértünk. Jó volt szerintem, és párom szerint is. Adatok: Táv. kb. 45-km, amibõl 8-km terep, 37-km beton. 3 defekt, 1 liter pálinka, pár doboz sör és jó pár fröccs. Egészségünkre!!!

Szerzõ: Rádics Mary - Dátum: 2007.03.16. - Túra: Szezonnyitó túra

Sziasztok Bringások, és mindenki, aki figyelemmel kíséri a házunk táján történteket...

Hosszú, téli hallgatás után újra megélénkül a forgalom a bringás sztrádán. Sok-sok info és élménybeszámolók tömkelege vár mindazokra, akik ellátogatnak honlapunkra. A tavasz eljöttével leporoltuk a drótszamarakat, és indul a – no nem a mandula- csak a BICIKLI. Senki nem ragadott tollat, hogy megossza az élményeit a gyótai barangolásokról. Ezekrõl a túrákról csak fényképek árulkodnak,- hogy mennyit bénáztunk a sárban, és hány váltót tettünk tönkre ? Szezonnyitó túránkat a tavasz legelsõ napjára, - március 15-re – terveztük. Cél: a fajszi halastavak. Gyülekezõ 9:30-kor a Zsiga Szeró elõtt. Az induláshoz közeledvén egyre gyarapodott a tömeg. A városon átkígyózva nagy feltûnést keltettünk. Egy 60 fõs bringás karavánt már nem is olyan egyszerû megelõzni. Az utat törõk már bekerekeztek Boronkára, amikor még a város határában voltak a sort zárók. Egy csömendi megállóval, – némi pihi - egy jó közepes oldalszéllel, és a hódosháti emelkedõt is legyûrve, a Szecsey után már mindenki fellélegezhetett. Pusztakovácsi felé már kezdett melegünk lenni, és a faluban magunkhoz vételeztünk némi frissítõt. Igaz a kisfröccsöt már nem 7,80- ért mérték, de a szomjunkat éppen úgy oltotta. Igaz, fiúk?!
Tekertünk tovább. A tónál horgászverseny volt, nem idõzhettünk sokáig, ezért kerestünk tûzgyújtáshoz, és pihenésre is alkalmaz helyet. Az erdõ ölelésében, egy vízzel elárasztott rét kellõs közepén találtunk egy nádfedeles pihenõt és szalonnasütõ helyet. A legéhesebbje azonnal neki is látott a tûzgyújtásnak. Csupasz kézzel és egy kisbaltával majdnem egy egész fát kivágtak. A csapat nagyobbik fele elõször megpihent, és a tavasz elsõ napsugaraival incselkedett. Igazán nem panaszkodhatunk, mert mára jól befûtöttek odafenn. Ezerrel sütött a nap. Eközben benépesült a szalonnasütõ környéke is. Annyian körbeültük a tüzet, hogy a szalonna zsírját nem kenyérre csepegtettük, hanem a másik fejére. Csak egymás feje felett tudtuk a nyársakat a parázs fölé lógatni. Szinte mindenki repetázott. Szalonna… hagyma… szalonna…paprika,esetleg sonka, - de volt rõfnyi kolbász is – sorakoztak a csalitosban vágott nyársakon. Kajálás után, - volt aki napozott, sziesztázott, többen beszélgettek- de jó néhányan sétáltunk a tó környékén, ahol megzavartuk a békák kezdõdõ nászát. Délután 14:30 körül kezdtünk szedelõzködni. Hoppá, egy defekt! Kicsit késett az indulás, de egy túra nem is túra leeresztett gumi nélkül. A töltésen át indultunk a falu felé. Kicsit rázós volt az út, - sártenger után, a sivatagi homokkal gyûlt meg néhányaknak a baja- de beevickéltünk az aszfaltig. A reggeli lendület kissé alábbhagyott, majd begurultunk a kovácsi pihenõig. Itt újra erõre kaptunk, meg lóra, - no nem a duracell nyuszi segített ! Még egy csömendi frissítõ, és a marcali fatelepnél mindenkit bevárva ért véget a túránk.
Köszönöm a részvételt, remélem jól éreztük egymást !